Vata

2015-05-05 Vata bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A LEGFŐBB VÉGREHAJTÓ ÉS SZABÁLYOZÓ

Eredeti jelentése “valami, ami mozgásba hoz”, és ezzel a jelentéssel tökéletesen bemutatja ennek a doshának a jellemzőit. A Vata minden cselekvés, mozgás eredete, kezdeményezője. Fontos szerepet játszik a test kommunikációs hálózatában -az érzékszervektől elindulva az agyig és a tudatig, sejtről-sejtre haladva végig az egész szervezetben. Felelős az érzékelésért, az ingerek feldolgozásáért. Beszédre, nevetésre ösztönöz, és felfűti az egyén kedélyállapotát. A test egészének mozgatásától kezdve egészen a petesejt mozgásáig, a sejtek közötti anyagcsere elősegítéséig a vata ellenőrzi mindezeket a mozgásokat. Elsődlegesen felelős az olyan makro-és mikromozgásokkal kapcsolatos betegségekért, mint a Parkinson-kór és az aggkori remegés. Mivel a levegő és éter elemkből tevődik össze, természeténél fogva hideg, könnyű és száraz, ebből következik, hogy minden környezetünkből minket érő hatás, ami könnyű, hideg vagy száraz, zavart okozhat a vata dosha-ban, és betegség kialakulásához vezethet. Amikor bőrünk szárazzá és pikkelyessé válik, amikor korpás a hajunk, vagy repedések jelennek meg a talpunkon, ezek mind arra hívják fel a figyelmünket, hogy szervezetünkben megbillent a vata-dosha egyensúlya. Az egyén emlékezete és felfogóképessége átmenetileg gyengülhet. A vata-dosha nagyon sokat veszíthet erjéből a nyári időszak, valamint hosszabb, esős időszakok esetén. Az alváshiány, a túlzott mennyiségű fizikai munka és a hosszabb ideig tartó koplalás szintén gyengítik a vata erejét.

vata1

A VATA DOSHA A LEVEGŐ ÉS ÉTER ELEMEKBŐL ÁLL

A Vata könnyű, de mivel nincs benne víz, ezért száraz is, és mivel nincs benne tűz, általában hideg végtagok jellemzik. A levegő elem hangsúlyos jelenléte miatt folyamatos mozgásban van a testük és az elméjük. A Vata elméje ha tiszta, akkor nagyon gyorsan képes döntéseket hozni, gyors az észjárása, könnyen megért dolgokat, könnyen tanul, jó a felfogó képessége, gyors az emésztése is. A gyorsaság miatt azonban jellemző rá egyfajta állandó belső surlódás is, ami betegségekhez vezethet. A Vata a testben a vastagbélben székel, de minden térben ami a testben van megtalálható; minden pórusban, testüregben, ízületben…Ezeken a helyeken ha kibillen a vata, elsődlegesen székrekedésben vagy hasmenésben nyilvánul meg. Ezt követően az ízületekben blokkolódik igen gyakran, ami ízületi bántalmakhoz, kattogó vagy merev ízületekhez, ízületi gyulladásokhoz vezet. Ha a testnyílásoknál emelkedik meg a vata, általában szárazságban és viszkető irritációkban nyilvánul meg. A pórusokban ekcémát okoz.

Az elmében emelkedő vata álmatlanságot, alvási apnoét, szorongásos tüneteket, a koncentráció hiányát, a rövid és hosszútávú memória zavarát vonja maga után. A vata mint említettem szárazságot is jelent, ami az érzelmekre is hat, érzelmileg száraznak, kiégettnek tűnik az ember, ha kibillent az egyensúlyból..Alkatilag a Vata személy gyakran túl gyors beszédű, jellemző lehet rá, hogy a beszéde is száraz. Akiben nagyon magas a vata, gyakorta elpazarolja az energiáját, csapong, kapkod, nem viszi végig a megkezdett dolgait. Rendkívül impulzív, és túláradó lehet, és ez a kontroll nélkül megjelenő energia a másik embernek nehezen elviselhető, tolerálható. Amennyiben a vata alacsony, felszínessé válik az alvás, energiahiányos állapot lép fel, és egy látványosan kiszáradt ember áll előttünk.

Ha e dosha egyensúlya felborul, idegi rendellenességek lépnek fel, amelyek a szorongástól és a levertségtől a klinikai mentális zavarokig terjedhetnek. A Vata-zavar súlyosbodása esetén pszichoszomatikus tünetek minden formája fellelhető. Ezért a Vata egyensúlyba hozása gyakran gyógyít meg minden más kezeléssel dacoló tünetet. Ha egyensúlyban van, akkor rendkívül magas a prána-energia szintjük, mert az oxigént nagyon könnyen pránáva tudják alakítani.Idegrendszerük jó értelembe véve nagyon aktív. Az egyensúlyban lévő Vata-ember a környezetét is átható módon boldog, lelkes és energikus. Elméje tiszta és éber, belső hangja vidám. Mindezen tulajdonságok közül azonban a legfontosabb tudnivaló, hogy a Vata vezérli és irányítja a többi doshát, ami azt is jelenti egyben, hogy a betegség korai fázisában a Vata-egyensúly borul fel elsőként.

 

HOGYAN TARTSUK EGYENSÚLYBAN A VATÁT?

A vaták cikáznak ide-oda, lehetetlen időpontokban hajtják álomra a fejüket, kihagynak étkezéseket és semmilyen bevett mintát nem követnek. Bár így érdekesebb az élet, de egyben labilisabb is. A megoldás: kiszámítható rutin felállítása.
Mivel ez a típus száraz, durva, könnyed, gyors mozgású és rendszertelen, az ayurvédikus megközelítés olyan kezeléseket, tevékenységeket és ételeket ír elő, amely ezek szöges ellentéte: olajosság, megalapozottság, lassúság, súlyosság, kitartás és áramlás.

Minden este korán feküdjünk le, és reggel hatkor keljünk. A napot meditálással kezdjük és végezzünk  pránajáma gyakorlatokat. Ez nagyon fontos a vatáknak, mert az áramlásukat a hirtelen átmenetek folyton megzavarják, például ahogy reggel kinyílik a szemük, máris a számítógép elé ülnek. A vatában nincs folyamatosság, így ha az energia iránya megváltozik, a vata nyugtalan lesz.

A légzésmélyítés és kiegyenlítés segít lecsendesíteni a vatát, és kivédi az erőltetett és felszínes légzést, amely a vata gyors életritmusából fakadó idegesség velejárója. Ennek kiváló gyakorlata a makarászana, melyben spontán létrejön a rekeszizom légzés, mely a leghatékonyabb légzésforma, amely által a legkisebb erőfeszítéssel jutunk a legnagyobb mennyiségű friss levegőhöz.

A légzés kapacitás növelésével több életerőt szívunk magunkba, ami táplálja a fizikai test szöveteit. Ahogy a test egyre jobban megtelik pránával; ellazul. A vata típusnak alapvetően fontos a légzés szabályozása, hogy egy nyugodt állapotot hozzon létre, de gyógyító hatással van minden típus sejtjeire, testére, érzelmeire és gondolataira.

A gondolatokkal telezsúfolt agyban, a mérgekkel teli szervekben és a mozgáshiányban megmerevedett testben nincs hely semmi másnak. Akárhol is legyenek blokkok a szervezetben, gátolják az áramlást, és ez vata működési zavarhoz vezet. A Surjanamaskar nagyon előnyös a bemerevedésre hajlamos vatáknak, az ászanák az összes végtagot megmozgatják és beolajozzák az ízületeket. A Surjanamaskar szabályozza a nádikban, a testet behálózó finom energiacsatornákban áramló energiát.A pitta és a kapha jól bírja az erősebb gyakorlatokat, a legjobb, amit a vata tehet: lassan végzi a Surjanamaskart. Az ismétlődés és a folyamatos mozgás egyensúlyt teremt. Akár egy elképzelt, akár tényleg a Nappal szemben végzed, ezek a pózok mentálisan és spirituálisan is jótékonyak. Az összpontosítás összegyűjti a széthulló energiát és a Nap felé, a fény forrása és a tudatosság felé irányítja. A vatának érdemes reggel és este gyakorolni, amikor nincs túl sok mozgás, de semmi esetre sem napközben.

 

Az ayurvédikus olajos masszázs, egy klasszikus gyógymódja a vaták száraz, érdes és szabálytalan tendenciáinak egyensúlyba hozására az olaj simaságának és súlyosságának segítségével. Az indiai Keralában található ayurvédikus klinikák világhírűek az olyan kezelésekről mint például a pizhichil, ahol nem kevesebb, mint négyen masszírozzák a vendéget, vagy a shirodhara, ahol lassan olajat csorgatnak a fejtetőre. Amikor az olaj a bőrbe szívódik, kinyomja a mérgeket, amelyek egyébként az áramlás gátjai és akadályozzák a prána mozgását. Az ayurvéda gyógyítók az ételeket és a fűszereket is gyógyszerként használják, az egyes dósákra gyakorolt hatásait alapul véve.(lásd:táplálkozás címszó)

Az Ayurvéda az emésztési folyamatot metafóraként értelmezi: hogy dolgozod fel, amit beviszel. Sokan azt esznek, amit épp eléjük raknak, azt néznek, ami épp a tévében megy és általánosan elfogadott szabályokat követnek. Az Ayurvéda arra kér bennünket, hogy fontoljuk meg, tudjuk-e kezelni a ránk ható dolgokat. A vata gyenge idegeit és emésztőrendszerét könnyen megviselheti egy rosszul megválasztott étel vagy egy rossz film. Finomítsuk belső tudatosságunkat, kezdjünk el különbséget tenni a bevitt ételek, gondolatok és képek között. Ez minden doshának hasznára válik, de különösképpen a kíváncsi és kísérletező vatának, aki mindent ki akarnak próbálni. Minden bevitt és feldolgozatlan táplálék vagy információ, méregként raktározódik el a szervezetünkben,ezért fontos felismerni, hogy mi hasznos és mi káros nekünk, mert egyébként nyitott ajtóként mindennek zöld utat adunk. A vaták ügyesen kommunikálnak és imádnak csacsogni,de bármennyire is szeretnek, ez felőrli az idegeiket. A megoldás? Gyakorolja az input és output korlátozását.

A csendnek szentelt napon minden fecsegés megszűnik. Indiában gyakorolják a spirituális önmegtartóztatás ezen hagyományos formáját. Úgy hiszik, hogy a csendnek tisztító hatása van a hallásra és az elmére. Ha csak egy napig csendben maradunk, észrevesszük, hogy mennyi levegőt és energiát pazarolunk el felesleges szavakra. A vatára jellemző túlpörgés hatalmas energiákat emészt fel, amelytől a megfontolt pihenés megóvhat. A Savászana olyan közel hoz a tökéletes fizikai egyensúlyhoz, amilyen közel csak lehet, mert ezt az ászanát legkönnyebb helyesen végrehajtani. A létezés minden szintjére kihat az itt tapasztalt egyensúly, ezért olyan pihentető fizikailag és mentálisan. Elegendő pihenéssel és nyugalommal még a féktelen vatikus energiák is megzabolázhatók.

Összefoglalva: egészséges ételek fogyasztásával, megszokott napirend követésével, finom mozgásokkal, a végtagok nyújtásával, elmélyült légzéssel, a minket érő stimulációk lecsökkentésével, és nyugodt pihenéssel könnyen egyensúlyban tarthatjuk a Vata doshát. :)

Bejegyzések lezárva.